Így, tanévkezdet, fesztiválvég előtt érdemes felidézni a nagy magyar írót, Móricz Zsigmondot, aki szerint az iskola arra való, hogy az embert előkészítse az életre, hogy mire a gyermek önálló lesz, ne csak akarata, tudása is legyen. „Nekem olyan iskola kell, ahová a gyerek repül! Nekem olyan tanár kell, akitől az osztály meghatottságtól sírva búcsúzik az érettségi előtt. Én, ha miniszter lennék, kémeket küldenék ki, s minden olyan tanárnak felemelném a fizetését, akitől boldog hálakönnyekkel vesznek búcsút a gyerekek, s minden tanárt fegyelmi elé állítanék, aki előtt rettegve és sírva, a félelem és fájdalom könnyeivel állanak meg a gyerekek.”

Pilhál György: Miközben tart a véget nem érő vita, hogy hol a határ a jó ügyet szolgáló bátor buzgalom és az öncélú magamutogatás között, az ábrándozó embernek szinte furdalja az oldalát a kérdés: vajon mit mondhattak a kikötőben Magellánról, mikor nekivágott az óceánnak? „Íme, a leendő felfedező!”, vagy „Nézd má’, a hőzöngő portugál!”

(Magyar Nemzet, 2011. augusztus 16.)

Tóparton

Fennakadva

Nektár gyűjtés

Vízi menta

Tihanyi Apátság bejárata

" Amit adsz azt te is visszakapod - noha lehet, hogy onnan, ahonnan a legkevésbé várod."

"...a szeretet nem kívánság, nem ismeret és nem csodálat.
 A szeretet kihívás, tűz, amely éget, anélkül, hogy látnánk."

"Lazulj el, érezd jól magad. Néha ez a legtöbb, amit elvárhatunk az élettől."


Paulo Coelho:
A portobellói boszorkány

"Egy régi barátom szokta mondogatni: tudásunk 25%-át a mesterünktől tanuljuk,
25%-át önmagunktól,
25%-át barátainktól,
az utolsó
25%-ot pedig az időtől."

               Paulo Coelho: A portobellói boszorkány

Borges

A RÓZSA
[LA ROSA]
A rózsa,
a hervadhatatlan rózsa, a meg nem énekelt,
e súly és ez az illat, a rózsa,
a mély éjszakák fekete kertjében,
minden kertben és minden este nyíló
rózsa, amely titkos alkímiával
felkelt a széthullt hamuból,
a perzsák rózsája és Ariostóé,
az örökké magányos,
a rózsa, mely rózsák rózsája mindig,
a zsenge plátói rózsa,
a lángoló vak rózsa, a meg nem énekelt,
elérhetetlen rózsa.
Somlyó György fordítása

   " Mi magunk legyünk az a változás, amelyet látni szeretnénk a világban."
                                                                                         Mahatma Gandhi

"Mi az a mester? Hát megmondom én: nem az a mester, aki megtanít valamire, hanem aki megihleti a tanítványt, hogy legjobb tudását  latba vetve fölfedezze azt, amit már addig is tudott."

           Paulo Coelho: A portobellói boszorkány

"Ez volt az első leckém: aki tanulni kíván, azt tanítsd. Az ok nem lényeges...Ha egy csoport elfogadta őt tanítójának, miért ne használja ki ezt a lehetőséget, hogy mester váljon belőle?...Próbáld meg jól érezni magad, akkor is, amikor úgy gondolod, hogy te vagy a legutolsó a teremtmények sorában.... Ne próbálj meggyőzni senkit semmiről. Ha valamit nem tudsz, kérdezz, nézz utána. De ha cselekszel, légy olyan, mint a folyó, ami folyik, csöndesen, átadva magát a nagyobb energiának. Higgy ... Hidd el, hogy meg tudod csinálni!... A földkerekség minden elméje könnyen hajlítható a rosszra: félnek a betegségektől, az idegen megszállástól, az erőszaktól, a haláltól. Próbáld meg visszaadni nekik az elveszett örömöt! Legyél derűs!"
                                                                                       
                                                                                                 
Paulo Coelho: A portobellói boszorkány

                                                   Levendula boltban        

                                                 

A becsületes megtaláló

      Ez úton mondok köszönetet, annak a  kedves, ismeretlen személynek, aki a megtalált pénzt és iratokat hiánytalanul adta vissza a tulajdonosának.

      Albertirsán történt 2011. 08. 04-én (csütörtök) reggel 8 óra után nem sokkal. Ádám  a fodrászától tartott hazafelé, amikor észrevette, hogy kiesett zsebéből a pénztárcája  iratostól. Visszafordult, de nem találta meg, bánatában elindult megtenni a szükséges intézkedéseket, majd reményét vesztve az okmányiroda felé vette útját. Ekkor történt a csoda, egy piros Wartburg a ház elé kanyarodott, két férfi kiszállt az autóból és átadták a pénztárcát. Azt mesélték,hogy édesanyjuk az út mellett kapált, amikor észrevette, hogy valami hever az úttesten. Gyorsan magához vette a már ott ólálkodó "ragadozók" elől, majd gyorsan beszaladt a házba.

      Azért írtam le e pár sort, mert példa értékű.

Sára

Vélhetően rájöttek, egy kutyáról lesz szó alant. Az általunk Sárának nevezett németvizsla szukát Gyulafirátóton találtunk ez év június 16-án, úgy este fél hét körül. Kollégámmal, Horváth Péter Gyulával egy megemlékezéssel egybekötött riportra ruccantunk le a Veszprém közeli településre: a helyiek Hende Csaba honvédelmi miniszter jelenlétében márványtáblával jelölték azt a helyet, ahol a szovjet Dél Hadseregcsoport katonái 1986. június 16-án egy harckocsival megölték Radics József kőművest. A felemelő műsor végén visszatérőben voltunk kocsinkhoz, amikor az eb átpendlizett előttünk a Hajmáskérre vezető főúton. Effélét közhelyessége okán ritkán ír le az ember, ám most mégis ide kívánkozik – meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. A jószág elhagyatottnak és szomjasnak tűnt. Hívó szavamra lábamhoz futott, s nagy szemekkel ránk nézett – nagyjából akképp, mint a 19. századi olajképeken a koldusok. Rögvest beinvitáltuk a kocsiba, jószívű emberek tálat kerítettek, s pár perc múlva már vidáman lefetyelte a jó hideg vizet, amelyet az utcai közkútból eresztettünk neki. Sem a rendőr, sem a környékbeliek nem tudtak fölvilágosítást adni arról, kié. Állítólag egy hete rohangált föl s alá az aprócska téren. Ettől is, attól is nyert némi ételt, ám befogadni senki nem akarta. Mivel ellenvetés nem volt, elhoztuk. Némi telefonálgatás után az első közös túránk Veszprémbe, Rőber Edina állatorvos rendelőjébe, a Budapesti út 43. szám alá vezetett. Odafelé azt latolgattuk, vajon a doktornő lel-e csipet a bőre alatt vagy sem. Ha igen – fogadkoztunk – visszaszolgáltatjuk őt a gazdájának, ha egyáltalán igényt tart rá – mert az is elképzelhető, ráunt, s többé látni sem akarja hajdani kedvencét. Bent a rendelőben már erősen azon szurkoltunk, ne kerüljön elektromos azonosító. Idegein­ket kissé megtépázta, hogy a LCD kijelzős kütyüben kimerült a telep, s a roppant segítőkész fiatal hölgynek ki kellett szaladnia a szemközti boltba újakat vásárolni. (Amíg távol járt, felügyeletünket egy ugyancsak talált ebre bízta.) Nem ragozom: Sára jelöletlen állatként múlatta nap­jait. Gazdája talán nem akart – esetleg tudott – e kérdéssel foglalkozni. Immár a mi ebünkként kapott veszettség elleni oltást, csipet, féreghajtót és egy csinos kis könyvet, amelyben új gazdája, azaz fotósunk neve került. Őszintén bevallom, bennem bujkált a kisördög, hogy magamhoz vegyem, ám végül sikerült legyőzni az önzésem, s átengedtem őt Petyának. Jobb helye van nála a kertes házban, mint az én huszonkilenc négyzetméteremen Zugló közepén. Sára alig másfél hét után lelépett új gazdájától. Hála Istennek sikerült hamar befogni – s egyben az is kiderült, nem a kalandvágy, sokkal inkább a rettegés hajtotta neki a kerítésnek: ebünk ugyanis német vizsla létére fél a dörgéstől. Kiflivé alakul a szekrény alatt, ha zeng az ég. Amúgy pedig bátor, ennivaló, szép hangja van, s ha az ember háttal ül neki, képes az orrát az ember füle tövébe nyomni s nagyokat belefújtatni. Ha csak rágondolok, a kellemes érzéstől föláll a kezemen a szőr.

Lázin Miklós András

Múlt századi történet mai szemmel

Színház. A híres pedagógus életét és korát témává avató zenés játék a nemrégiben felavatott szarvasi vízi színpadon debütált

Először készült magyar dráma a 19. század és Szarvas városának egyik legismertebb és munkája révén talán legmeghatározóbb alakjáról, Tessedik Sámuelről. Pozsgai Zsolt és Gulyás Levente zenés játékának ősbemutatója a nemrégiben átadott szarvasi vízi színpadon volt.


Szarvas városában sokféleképpen emlékeznek a nagy nevelőről: van róla elnevezett iskola, múzeum, talán még utca is. De hogy igazán ki volt ez a nagyszerű ember, azt ebben az országban kevesen tudják. Lelkészként és tanítóként ügyelte a rá bízott gyerekeket, a betűvetésen kívül a gazdálkodás elemeit is oktatta nekik, s beavatta őket a fák és más növények hasznosításának rejtelmeibe: a szó legteljesebb értelmében pedagógus volt.

Pozsgai Zsolt vállalása heroikusnak nevezhető, hiszen a tudós nevelő és gazdálkodó élete nem túl sok drámai fordulatot rejt a ma embere számára. Hiszen Tessedik, amíg hagyták, csak dolgozott, tanított, szeretett, hitte Istent. Vajon érdekes lehet ez a mai néző számára, aki csak ponyvákon, piff-puff filmeken, celebeken át látja a világot? A Cervinus Teátrum Gergely László rendezésében szinte a lehetetlenre vállalkozott, amikor bebizonyította, Tessedik élete nemcsak léleknemesítő tanulságokkal szolgált, de mindebből valódi, eleven, mozgalmas színházi produkciót hozott létre, s a siker nem is maradt el. Kellett ehhez Gulyás Levente zenéje, amelyben mind az akkori kor lelke, mind a mai világ izgalmas ritmusvilága megszólalt: olyan zenés játék jött általa létre, amelyre érdemes volt félszáznyi táncost mozgatni. Gulyás közösségteremtő finálézenét szerzett, amelynek himnikus ereje döbbenetes hatást keltett, legszívesebben állva hallgattam volna végig.

Amikor a főpróbán megjelentek a tűzoltók, s egy csónakot vontatott autójuk, már tudhattuk: különleges pillanatra is számíthatunk. Az előadás egyik első jelenete azt mutatja be, milyen világ volt nem sokkal Tessedik Sámuel hivatalba lépése előtt: a boszorkánynak nevezett nőszemélyt vízbe kellett dobni, hogy megbizonyosodjanak arról, tényleg az volt-e, aminek tartották. Ha nem fúlt meg, akkor boszorkányként megégették, ha elnyelte a víz, akkor: „hát istenem, tévedtünk”. A vízre épült színpad alkalmas erre a mutatványra, nem is hagyja ki ezt a lehetőséget a rendező, de kellettek biztosítékként a tűzoltók is, ha netán baja esne a vízbe dobott lánynak. Az előadás első része Kovács Krisztina és a tánckar mutatványszáma, a gyermektáncokból indulva építkező koreográfia látványos, bravúros, a modern, kortárs tánc világáig ível.

Derzsi György és Lápis Erika adja Tessedik urat és (első) felségét. Derzsi György mind méltóságteljes artikulációjával, mind tiszta, sokféle árnyalatot bemutató énekhangjával zengte be az előadást, amelyben méltó párja volt Lápis Erika, aki az ifjú szerelmestől a tudós nevelő munkáját támogató asszonyiságon át egészen haláláig mutatja be a rendkívüli, párját híven szerető hősnőt. Lápis Erika szarvasi születésű lévén megmutathatta magát a szarvasiaknak: kölcsönösen örömteli találkozásuk bensőséges, ünnepi színezetet hozott az előadásba.

Pozsgai drámájában természetesen van cselszövény és árulás is, ezt most nem mesélem el, csak felsorolom, kik adták a főbb szerepeket: Rubold Ödön, Bartus Gyula, Bocsárszky Attila, Gerner Csaba és egy vibrá­lóan izgalmas fiatal tehetség, Gabriella Huberová. És persze az egészen kicsi, táncos lábú gyerekek, akik olyan példát mutattak figyelemből és fegyelemből kortársaiknak, amiről csak álmodhatnak Tessedik mai utódai, a pedagógusok.

Apáti Miklós

Július

Kék fadongó, (Xylucopa violacea)

Hortenzia

Nappali pávaszem (Inachis io)

Nappali pávaszem (Inachis io)

Piros szitakötő (Leucorrhinia pectoralis)

Kacsafarkú szender (Macroglossum stellatarum)

Kacsafarkú szender (Macroglossum stellatarum)

Kacsafarkú szender (Macroglossum stellatarum)