Bruno Ferrero
Az édesanya
Az Isten elhatározta, hogy megteremti az édesanyát. Már egy hete bajlódott vele, amikor megjelent egy angyal és így szólt:
-- Ezzel vesztegettél el egy egész hetet?
-- Igen. Olvastad a megrendelőlapot? Legyen mosható, de ne legyen műanyag. Száznyolcvan alkatrészből álljon, és mindegyik legyen cserélhető, kávéból és az előző napok maradékából éljen, olyan legyen a csókja, ami mindent meggyógyít. És legyen legalább hat pár keze.
Az angyal hallgatta, és hitetlenkedve rázta a fejét:
-- Hat pár?
-- Nem a kezek megteremtése a nehéz -- mondta az Isten --, hanem az a három pár szem, amellyel egy anyának rendelkeznie kell.
-- Olyan sok?
A Jóisten bólintott. -- Az egyik pár azért kell neki, hogy csukott ajtón keresztül is megláthassa, mi történik, amikor beszól: "Mit csináltok?" és azt a választ hallja, hogy "semmit". Egy másik szempárra azért lesz szüksége, hogy meglássa, amit nem kell látnia. A harmadikra pedig azért, midőn gyermeke valami rosszat tesz, szemeivel közölhesse: "Mindent tudok, és éppen ezért melletted vagyok."
Uram -- szólt az angyal, enyhén megérintve a karját --, ma már eleget dolgoztál, térj nyugovóra, holnap is nap lesz.
-- Sajnos nem tehetem -- szólt az Úr --, már majdnem befejeztem. Elkészült egy édesanya, aki magától meggyógyul, ha beteg, aki hat ember számára ebédet tud készíteni fél kiló darált húsból.
Az angyal kíváncsian körberepdeste a minta-anyát és sóhajtva megjegyezte: -- Túl gyöngéd.
-- De mindennek ellen tud állni. Neked fogalmad sincs, mennyit tud egy édesanya elviselni -- szólt az Úr.
-- Tud gondolkodni?
-- Nemcsak hogy gondolkodni tud, hanem annyira ügyesen használja az értelmét, hogy még a kompromisszumra is képes -- állította az Úr.
Akkor az angyal közelebb hajolt a modell-anyához és az egyik ujját végig húzta az arcán.
-- Itt van valami, ami fölösleges.
-- Nem fölösleges ott semmi - szólt az Úr -, az egy könnycsepp.
-- Hát az meg mire jó?
-- Azzal lehet kifejezni az örömöt, a bánatot, a csalódást, a fájdalmat, a magányt és a büszkeséget.
-- Te egy lángész vagy! -- kiáltott fel az angyal.
Finom melankóliával válaszolt az Úr. -- Megvallom az igazat, a könnyet nem én teremtettem!
-- Ezzel vesztegettél el egy egész hetet?
-- Igen. Olvastad a megrendelőlapot? Legyen mosható, de ne legyen műanyag. Száznyolcvan alkatrészből álljon, és mindegyik legyen cserélhető, kávéból és az előző napok maradékából éljen, olyan legyen a csókja, ami mindent meggyógyít. És legyen legalább hat pár keze.
Az angyal hallgatta, és hitetlenkedve rázta a fejét:
-- Hat pár?
-- Nem a kezek megteremtése a nehéz -- mondta az Isten --, hanem az a három pár szem, amellyel egy anyának rendelkeznie kell.
-- Olyan sok?
A Jóisten bólintott. -- Az egyik pár azért kell neki, hogy csukott ajtón keresztül is megláthassa, mi történik, amikor beszól: "Mit csináltok?" és azt a választ hallja, hogy "semmit". Egy másik szempárra azért lesz szüksége, hogy meglássa, amit nem kell látnia. A harmadikra pedig azért, midőn gyermeke valami rosszat tesz, szemeivel közölhesse: "Mindent tudok, és éppen ezért melletted vagyok."
Uram -- szólt az angyal, enyhén megérintve a karját --, ma már eleget dolgoztál, térj nyugovóra, holnap is nap lesz.
-- Sajnos nem tehetem -- szólt az Úr --, már majdnem befejeztem. Elkészült egy édesanya, aki magától meggyógyul, ha beteg, aki hat ember számára ebédet tud készíteni fél kiló darált húsból.
Az angyal kíváncsian körberepdeste a minta-anyát és sóhajtva megjegyezte: -- Túl gyöngéd.
-- De mindennek ellen tud állni. Neked fogalmad sincs, mennyit tud egy édesanya elviselni -- szólt az Úr.
-- Tud gondolkodni?
-- Nemcsak hogy gondolkodni tud, hanem annyira ügyesen használja az értelmét, hogy még a kompromisszumra is képes -- állította az Úr.
Akkor az angyal közelebb hajolt a modell-anyához és az egyik ujját végig húzta az arcán.
-- Itt van valami, ami fölösleges.
-- Nem fölösleges ott semmi - szólt az Úr -, az egy könnycsepp.
-- Hát az meg mire jó?
-- Azzal lehet kifejezni az örömöt, a bánatot, a csalódást, a fájdalmat, a magányt és a büszkeséget.
-- Te egy lángész vagy! -- kiáltott fel az angyal.
Finom melankóliával válaszolt az Úr. -- Megvallom az igazat, a könnyet nem én teremtettem!
