Ez úton mondok köszönetet, annak a kedves, ismeretlen személynek, aki a megtalált pénzt és iratokat hiánytalanul adta vissza a tulajdonosának.
Albertirsán történt 2011. 08. 04-én (csütörtök) reggel 8 óra után nem sokkal. Ádám a fodrászától tartott hazafelé, amikor észrevette, hogy kiesett zsebéből a pénztárcája iratostól. Visszafordult, de nem találta meg, bánatában elindult megtenni a szükséges intézkedéseket, majd reményét vesztve az okmányiroda felé vette útját. Ekkor történt a csoda, egy piros Wartburg a ház elé kanyarodott, két férfi kiszállt az autóból és átadták a pénztárcát. Azt mesélték,hogy édesanyjuk az út mellett kapált, amikor észrevette, hogy valami hever az úttesten. Gyorsan magához vette a már ott ólálkodó "ragadozók" elől, majd gyorsan beszaladt a házba.
Azért írtam le e pár sort, mert példa értékű.